Romák helyzete

Romák helyzete

Biztos, hogy a mai helyzet robbanáspontra hevült, amelynek szításában egyes körök érdekeltek lehetnek.
Nem a romákkal és a nem romákkal ( szándékosan nem azt írom, hogy "magyarokkal") van a baj, hiszen eddig is együtt éltek különösebb szikrázások nélkül, mostanra azonban mindkét ( vagy több) népcsoporthoz tartozók között eluralkodott a gátlástalanság, a kilátástalanság, az erőszak elfogadása és annak, mint a kisebb-nagyobb knfliktusok megoldásának módját egyedülinek tartó elve.
Vannak, akiknek az az érdeke, hogy minél inkább egymásnak ugrasszák az embereket, mart az "oszd meg és uralkodj" elve szerint tudják elképzelni hatalmuk megszerzését- megtartását.
Ha belátjuk a megosztó-uralkododó rétegek célját, könnyebben megértjük, hogy nem velük, hanem az összefogás erejével tudjuk megoldani ezt a veszélyes és sehová nem vezető helyzetet.