leono

leono

Mindaddig, amíg az EU-ban létezni fog bármilyen diszkrimináció, minden deklarált egyenjogúság ellenére, addig soha nem fog működni olyan szinten, hogy hosszútávon életképes, sőt versenyképes legyen. Amíg egyes állampolgárokat még nem is igen ösztökélnek idegen nyelv tanulására, addig másokat köteleznek Pl. a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgára. Azt az időt, energiát és nem kevés pénzt, amit egyeseknek idegen nyelv tanulására kell fordítaniuk, addig mások ugyan ezt az időt szakmai ismereteik gyarapítására, pénzkeresetre tudják fordítani. A vicc, az egészben már csak az, hogy egy munkahelyi felvételhez nem a nyelvvizsga bizonyítványt kérik, hanem a nyelvtudást. Akiknek erre volt indítatása, érdeke, azok eddig is elsajátítottak idegen nyelveket, a többit meg minek kínozni. A nyelvvizsga után egy évvel már csak makogni tudnak, ha nem használják, nem is beszélve arról, ha a bizonyítványt eleve minimális ponttal érték el. Legalább a nyelvtanulást segítendő jó lenne bevezetni minden általános iskolában a "Springboard to languages!" programot, amely az eszperantó nyelv propedeutikai lehetőségével jelentősen segítené más idegen nyelvek megtanulását. Valódi egyenlőség, pedig akkor lenne, ha ezt a programot uniós szinten mindenhol bevezetnék. Az eszperantó nyelv unión belüli közös ismerete, pedig hosszútávon elősegítené az összeurópai identitás kialakulását is.