GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS - FOGLALKOZTATOTTSÁG -SZOCIÁLIS BIZTONSÁG

KOVÁCS MIKLÓS a nevem, 51 éves múltam, s Sopronban lakom feleségemmel és fiammal. Okleveles erdőmérnök és mérnök-tanár iskolai végzettségem van.

2005-ben, egy központilag, konkrétan a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője által elrendelt létszámleépítés keretében elvesztettem köztisztviselői állásom az Állami Erdészeti Szolgálat Szombathelyi Igazgatóságán, ahova naponta jártam vonattal dolgozni lakhelyemről.

Az azóta eltelt időben, minden törekvésem és erőfeszítésem ellenére tartós, hosszú távú munkalehetőséget nem sikerült kapnom.
Elsősorban a végzettségemnek megfelelő ágazatokban igyekeztem elhelyezkedni, azonban ez Sopronban és környékén, mivel itt van a magyarországi felsőfokú erdész szakember képzés központja, s évente sokan végeznek, gyakorlatilag lehetetlenség.

Éppen az előzőek miatt, s mivel tudom, hogy ma a tudás alapú gazdaság működik, igyekeztem mindig is ismereteimet bővíteni, s nem csak azon a szakterületeken, amelyre vonatkozóan papírjaim vannak. Sajnos ez elsősorban önképzést jelentett, mivel a szervezett képzések költségeit különböző okok miatt nem tudtam magamra vállalni, s így posztgraduális, vagy OKJ-s képzések, átképzések papírjaival nem rendelkezem jelenleg.

Ezek az okok a következők:

 Ádám fiúnk 1988-ban úgy született, hogy a bal kezén az ujjak, s a kézfeje sem teljesen fejlődtek, illetve fejlődött ki. Ez miatt, s mivel az emelt összegű családi pótlékon kívül, tulajdonképpen semmiféle állami támogatást nem kaptunk, pénz eszközeinket hosszú időn keresztül nagy mértékben lekötötte az, hogy igyekeztünk olyan lehetőségeket találni, amelyek révén állapotán, helyzetén javítani lehet, hogy így némileg javítsuk hosszú távú esélyeit az életben. Ez a törekvésünk, bár állapotán igazán nem sikerült változtatni, azáltal, hogy egy nagyon rendes, törekvő, s szerencsére értelmileg teljesen épp fiú ő, végül is nem volt hiába való.

 Ádám 2007. szeptemberében kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán, s ez, bár kollégiumi elhelyezést, s szociális-pénzbeli támogatást szerencsére kapott eddig, nem kis kiadással jár.

Mindezek miatt már többször megkerestem a Regionális Munkaügyi Központ lakóhelyem szerint illetékes kirendeltségét is, azzal a kérdéssel, hogy milyen formában, módon tudnának számomra képzési támogatást adni, illetve elhelyezkedésemhez való segítség adást kérve.

A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Soproni Kirendeltségén ugyan nagyon korrektül és barátságosan foglalkoznak a munkájukat elvesztett emberekkel, legalább is én ezt tapasztaltam, de mindez nem igazán eredményes és hatékony, nincsenek olyan eredményei ennek, sem a képzés, sem az elhelyezkedés vonatkozásában, ami hosszú távon megoldást jelentene.

Szívesen javítanám angol nyelv tudásomat, s szívesen vennék részt önképzés útján megszerzett vállalatgazdálkodási és termelésmenedzsment ismereteim további bővítését lehetővé tevő képzéseken is.
Törekvésem eredményeként kaptam egy lehetőséget egy győri középfokú angol nyelvtanfolyamon való részvételre, amelyről azonban a nyelvtanfolyam lebonyolítója a győri székhelyű VOVATIONAL ACADEMY nevű cég, egy tudásszint-felmérőnek álcázott felvételi rosta után kizárt, így biztosítva lehetőséget az alapfokú nyelvvizsgát náluk elért személyeknek nyelvtudásuk további fejlesztésére.
Ennek következtében most egy alapfokú angol nyelvtanfolyam résztvevője vagyok Sopronban. Ami ugyan jó, azonban mivel a cégek az alapfokú nyelvvizsgát semminek tekintik, nem fog problémám megoldásában segíteni.

Azt pedig nem igazán tudom megérteni, s elfogadni, hogy miért kell nekem és a családomnak, az elszegényedés, életcéljaink elérését veszélyeztető fenyegetettségével szembenéznünk.

Azt, hogy félelmem nem alaptalan, bizonyítja a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet RT. munkatársa Medgyesi Márton által 2004-ben készített Milleniumi Fejlesztési Célok Jelentés „A szegénység és a társadalmi kirekesztettség” című kiadvány tartalma is, mely szerint:

„A munkaerő piaci státus nagy mértékben befolyásolja a szegénnyé válás esélyeit. A szegénységi kockázat jóval nagyobb azokban a háztartásokban amelyekben a háztartásfő munkanélküli, vagy nem nyugdíjas inaktív, míg a foglalkoztatott háztartásfővel rendelkező családokban a szegények aránya az átlag alatt marad.”

MILLIÓK A LÉTMINIMUM ALATT

A magyar szegénység riasztó számai
Három és fél millió ember a havi 60 ezer forintos létminimum alatt vagy annak küszöbén él, közülük minden harmadik napi 500-1000 forintból tengődik. Tarthatatlan állapot, ezen változtatni kell, a politikai pártoknak és a civileknek össze kell fogni - hangzott el a Magyar Szociális Fórum pénteki sajtóértekezletén.
Simó Endre a Magyar Szociális Fórum szervezője felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon súlyosbodnak a megélhetési gondok: a költségek emelkedése és az alacsonyan tartott bérek, juttatások egyre több ember és család létét és egészségét veszélyeztetik. A létminimum összegét 2006 óta változatlanul 60.128 forintban tartják nyilván. Ebből az összegből nem biztosítható az alapvető szükségletek kielégítése - szögezte le. A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal ezért felszólítja a kormányt, emelje meg az infláció arányában a 2006 óta változatlan összegben meghatározott létminimum összegét. Emellett olyan új politikát vár, amely változtat az elosztási viszonyokon a rászorulók javára - mondta Simó Endre. Rendszerkorrekcióval és társadalmi összefogással a válság leküzdéséért címmel országos tanácskozást kezdeményeznek, amely az elszegényedő réteg problémáival és azok megoldásával akar foglalkozni.
A szociális fórum szervezője arról is beszélt, hogy az egytagú nyugdíjas háztartásra számított létminimum összege 54 ezer forint, ennyiből több mint 850 ezren élnek. A 28 ezer 500 forintos nyugdíjminimumban pedig csaknem 280 ezren részesülnek. A szegénység az összes háztartás 28 százalékát érinti, a gyermekes háztartások 41 százalékát, a három vagy több gyermekes családok 60 százalékát.
Az elszegényedési folyamat kísérő jelensége az egészségi állapot idő előtti romlása. Simó Endre a példák között említette, hogy a szegények körében a szívinfarktus aránya háromszor nagyobb, mint a gazdagok körében, és a depressziós megbetegedések is kétszer gyakrabban fordulnak elő a nélkülözőknél. A depresszióban szenvedő szegények közül alig 20 százalékot kezelnek. Ebből egyes politikai és kormánykörök azt a következtetést vonták le, hogy nincs szükség az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetre vagy az Addiktológiai Intézetre. Ez teljesen hibás következtetés, ugyanis a súlyosbodó társadalmi torzulásokra új társadalompolitikával kell válaszolni - vélekedett Simó Endre. A megélhetési gondok miatt kialakuló krónikus stressz jelenti a legsúlyosabb veszélyforrást.
A KSH eddigi adataiból nem derül ki, hogy a csaknem egy millió magyarországi alkoholbeteg és két millió dohányos között hányan élnek mélyszegénységben, ezért a Magyar Szociális Fórum vizsgálatot kezdeményez ennek felmérésére – jelentette be Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke
Az újságírók előtt három "tanú" is bemutatkozott, felvázolva, hogy havonta mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Egy rokkantnyugdíjas elmondta, hogy az 58.350 forintjából a lakbér, rezsiköltségek és a BKV bérlet megvétele után 7720 forintja marad élelemre, gyógyszerre, ruházkodásra és kultúrára. Hozzátette, hogy az új szabályok szerint szociális segélyre sem jogosult. Egy kétgyermekes családból az édesanya ismertette helyzetüket: összesen 174 ezer forintból és a két gyerek után járó 24 ezer forintos családi pótlékból élnek. Összes fix költségük havonta 132 ezer forint, így négyüknek 66 ezer forintjuk marad ételre, ruházkodásra, tanszerekre és egyéb kiadásokra. A harmadik "tanú" egy négygyermekes apuka volt, aki elmondta, hogy 198 ezer forintból kell havonta kijönniük, ebből 120 ezer elmegy lakbérre és a rezsire. Szociális bérlakásért folyamodtak, de éppen most kapták meg az elutasító határozatot.
Forrás: HVG Online

Nem tudom elfogadni, aktív korú, felsőfokú végzettségekkel rendelkező, szerencsére még egészséges, dolgozni és további ismereteket szerezni képes és akaró emberként, hogy miért kell járadékból, segélyekből fenntartanunk magunkat és ezáltal miért kell lemondanunk az emberhez méltó, méltóságteljes olyan életről, melyben az emberek saját maguk dönthetik el, mikor, hol és hogyan dolgoznak, amiben az egyénnek megvan azon joga, hogy úgy a munkájában, mint a magánéletében teljes életet éljen. Azaz a minőségi életről való lemondást. Minőségi élet, életminőség alatt, az objektív életfeltételi kereteken belül formálódó boldogságot, elégedettséget, az ezt biztosító létfeltételek meglétét értve.

Nem tudom ezt elfogadni azért sem, mert az Európai Uniós és országos politikai és szakpolitikai stratégiák és programok szintjén, mint amilyen a Lisszaboni Program, az Új Magyarország Fejlesztési Terv ( A foglalkoztatás és növekedés programja ), s az ezen alapuló TÁMOP és TIOP ( Társadalmi Megújulás operatív Program és Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program ) a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, köztük az ötven év feletti munkaképes de inaktív emberek aktívvá válásának támogatását, az általános és foglalkoztatáspolitikai tapasztalataim ezzel merőben ellenkezők.

Ezek mindegyike, tudomásom szerint célul tűzi ki a következőket:

 versenyképesebb termelés,
 magasabb szintű foglalkoztatás és képzettebb munkaerő révén.

Mely célkitűzések összhangban vannak a szociáldemokrácia azon jellemzőjével, hogy
• az esélyteremtő állam kialakítását
helyezi előtérbe.
Nem tudom elfogadni ezt azért sem, mert a szociáldemokrácia alapvető jellemzője az is, hogy célja:
• az egyenlőtlenségek csökkentése
• a szolidarítás
• az állam által garantált jóléti rendszerek fejlesztése.

Ez miatt döntöttem úgy, hogy egy közvetlenül érintett személy helyzetének „életszagú” bemutatásával ráirányítom a figyelmet a stratégiai programokban megfogalmazott célokkal ellenkező, valóságos problémákra.

Nem feltételezem és állítom azt, hogy Önök elszakadtak volna a valóságtól, s nem foglalkoznak a valóság különböző eszközök általi (helyzetelemző tanulmány, hatástanulmány) megismerésével. Mégis úgy gondoltam, hogy hozzájárulhatok ezzel olyan döntések, intézkedések meghozatalához, megtételéhez, melyek saját sorsomon, helyzetemen is javítanak, javíthatnak.

Természetesen tudom, hogy ennek elérése érdekében magamnak is kell tennem, s ennek szellemében élek és cselekszem nap, mint nap.

Erőfeszítéseimhez eddig egyetlen alkalommal sem kaptam igazi megoldást jelentő pozitív választ. Amit ígérni tudtak maximum az volt, hogy álláskeresőként regisztrálni tudnak, s így meghatározott ideig némi támogatást kaphatok.

Kormányunk új politikájának célja a polgárosodás elősegítése, s ez csak a tudás révén megvalósuló foglalkoztatottság által érhető el.

Bár kérkedni nem akarok, mégis úgy érzem, hogy folyamatos önképzésem révén nem kevés tudással rendelkezem, de most mégis úgy
látom, hogy a jelenlegi viszonyok és feltételek között én nemhogy
polgár, de még kispolgár, vagy nagyon kicsi polgár sem leszek.

Ugyanis miként lehet hosszú távú munkalehetőséghez jutni akkor, amikor a közhasznú munkavégzés időtartamának lejárta közeledtével megkeresett munkaügyi
kirendeltség-vezető csaknem sértésnek vette, hogy hozzájuk fordulok,
s így nem is lett a közhasznú munkavégzés munkaviszonnyá alakítására
tett kísérletem sikeres.

Ugyanis miként lehet hosszú távú munkalehetőséghez jutni akkor, amikor a munkaügyi kirendeltség egy meghirdetett állással kapcsolatban illetékes ügyintézőjének annyi csak a hatásköre, hogy az állásra jelentkezést továbbítja az érintett céghez, s semmi lehetősége nincs arra, hogy valamilyen módon elősegítse az alkalmazást. Ennyit magam is megteszek, naponta 5 - 6 állásra is pályázva, ehhez nem kell fenntartani egy országos intézményrendszert.

Mindezek miatt nagyon tartok attól, hogy az eddigi munkám, munkánk eredményei
is veszendőbe mennek.

Számos tanulmányban rámutatnak arra, hogy a munkába visszajutás
esélye az inaktívan eltöltött idő hosszával fordítottan arányos, a
munkanélküliség pedig a szegénység és a egészségromlás egyik fő
előidézője.

Nem tudom, miért elfogadható az, hogy a regisztrált munkanélküliek
száma az utóbbi időben jelentősen nőtt, ahogy a hírekben olvasható. Ez csak
hatalmas terhet jelent az ország számára, az előző okok miatt is.

Ugyan van szociális rendszer, s vannak segélyek, ezek bázisán
azonban méltóságteljes emberi életet nem lehet élni.

Számos megpróbáltatáson átmentem már az életemben, de ennek ellenére
most már egyre rosszabbul érzem magam, például a fiammal való
kapcsolatban, aki szorgalmasan tanul, de nem tudom, hogy én ehhez a
normális feltételeket meddig tudom számára biztosítani.

Vladimir Spidla foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztos is azt mondta a soros elnökséget adó Szlovéniában (Bledben) megtartott szocialista és szociáldemokrata esélyegyenlőségi miniszterek már-már hagyományossá váló találkozóján, 2008. január 31-én, hogy „Egyéni problémákra egyéni megoldásokat kell találni”.
Bár
nem vagyok

sem
30 év alatti fiatal

sem
nő

sem
nyolc általánossal sem rendelkező személy

sem
testi, vagy szellemi fogyatékos

sem
roma

s
bár

NAGYON FONTOSNAK, S HELYESNAK TARTOM

A

FENTI TÁRSADALMI CSOPORTOK, RÉTEGEK
TÁMOGATÓ SEGÍTÉSÉT

MÉGIS

ENNÉL
AMILYEN LEHETŐSÉGEKET, TÁMOGATÁST KAPTAM
TÖBBRE SZÁMÍTOTTAM!!!!!

Igyekeztem Magyarországon és ez mellett külföldön is, elsősorban Ausztriában ( mivel Sopron az osztrák határ közelében van ) elhelyezkedni. Sajnos három éve eredménytelen ez a törekvésem, holott az EU alapvető törekvése a munkaerő mobilításának lehetővé tétele:

KOMMISSION DER EUROPÄISCHEN GEMEINSCHAFTEN

Brüssel, den 6.12.2007

KOM(2007) 773 endgültig

MITTEILUNG
DER
KOMMISSION AN DEN RAT,
DAS EUROPÄISCHE
PARLAMENT,
DEN EUROPÄISCHEN WIRTSCHAFTS- UND SOZIALAUSSCHUSS
UND
DEN AUSSCHUSS DER REGIONEN

Mobilität, ein Instrument für mehr und bessere Arbeitsplätze: der Europäische
Aktionsplan für berufliche Mobilität (2007-2010)

In einem Europa ohne Binnengrenzen, das im Wettbewerb in einer globalen Wirtschaft steht, erfordern die sich wandelnden Bedürfnisse einer alternden Gesellschaft und ein Arbeitsmarkt in ständiger Entwicklung eine sehr viel stärkere Mobilität.

Die Mobilität der Arbeitnehmer ist eine Schlüsselvoraussetzung für ein wirksames Funktionieren des Binnenmarkts und von wesentlicher Bedeutung dafür, dass mehr Menschen bessere Arbeitsplätze finden – eines der Hauptziele der Lissabon-Strategie.

Durch die Erweiterung der EU in den Jahren 2004 und 2007 ergaben sich bessere Möglichkeiten sowohl für Arbeitnehmer, eine Stelle zu finden, als auch für Arbeitgeber, Arbeitsuchende einzustellen.
Die meisten Mitgliedstaaten der EU der 15 haben ihre Beschränkungen für Bürger aus acht der 2004 beigetretenen Mitgliedstaaten aufgehoben oder eingeschränkt, wodurch ein großes Arbeitskräftepotential geschaffen wurde, mit dessen Hilfe die Herausforderungen Alterung und Globalisierung angenommen werden können.
Die Arbeitnehmer müssen stärker bereit sein, den Arbeitsplatz zu wechseln und auch in anderen Regionen und Mitgliedstaaten zu arbeiten.
Man muss ihnen angemessene Qualifikationen vermitteln und Möglichkeiten verschaffen, häufig ihre Stelle zu wechseln und dabei in ihrer beruflichen Laufbahn voranzukommen.
Hauptsächlich darauf zielen die gemeinsam vereinbarten Grundsätze der Flexicurity2 ab; mithilfe dieses Konzepts kann man die Menschen dabei unterstützen, in Zeiten eines beschleunigten wirtschaftlichen Wandels Beschäftigungsübergänge besser zu bewältigen.
Allerdings steht der Mobilität der Arbeitnehmer weiterhin eine Reihe von erheblichen Hürden entgegen. Nicht nur sind sich die Beschäftigten über die Vorteile der Mobilität nicht sicher, sondern sie haben mit einigen Schwierigkeiten zu kämpfen. Diese reichen möglicherweise von Hindernissen rechtlicher und administrativer Art über Probleme mit der Verfügbarkeit und den Kosten von Wohnraum, mangelnde Beschäftigungsmöglichkeiten für Ehe- und Lebenspartner, die fehlende Übertragbarkeit von Renten sowie Sprachbarrieren bis zur Frage der Anerkennung von Qualifikationen in anderen Mitgliedstaaten.

LEHREN
AUS
DEM AKTIONSPLAN VON 2002
UND
DEM EUROPÄISCHEN JAHR DER ARBEITSKRÄFTEMOBILITÄT 2006

Die vorliegende Mitteilung stellt eine weitere, bedeutsame Unternehmung in einer langen Reihe von Initiativen zur Förderung der Mobilität dar. Auf der Grundlage eines Prozesses, der im Februar 2001 durch die Mitteilung der Kommission über die neuen europäischen Arbeitsmärkte, und dann durch die Schlussfolgerungen des Europäischen Rates von Stockholm vom März 2001 und die Arbeit der Hochrangigen Task Force für Qualifikation und Mobilität eingeleitet worden war, nahm die Kommission im Februar 2002 einen Aktionsplan für Qualifikation und Mobilität an4. In dem am 25. Januar 2007 angenommenen Abschlussbericht über die Umsetzung des Aktionsplans5 wurde das Fazit gezogen; für die weitere Arbeit wurden drei Hauptbereiche vorgeschlagen:

• gezieltere Orientierung der Systeme der allgemeinen und beruflichen Bildung am Arbeitsmarkt und Vorbereitung auf die Mobilität durch Erlernen von Sprachen;

• Beseitigung rechtlicher und administrativer Hindernisse und Förderung der grenzübergreifenden Anerkennung von Qualifikationen und

• Einrichtung eines zentralen Informationsportals für Fragen der Mobilität auf der Grundlage
des Arbeitsplatzvermittlungssystems EURES.

In dem Aktionsplan von 2002 war auch vorgeschlagen worden, 2006 zum Europäischen Jahr der Arbeitskräftemobilität auszurufen. Aus der in diesem Europäischen Jahr geführten Debatte ging – auch unterstützt durch Wirtschaftsuntersuchungen6 – eindeutig hervor, wie vielfältig und wirksam die verbleibenden Hindernisse für die Mobilität innerhalb der EU sind. Es wurde auch nachdrücklich hervorgehoben, dass man ein mobilitätsfreundliches Umfeld schaffen müsse, wenn Mobilität zu einem normalen Bestandteil der beruflichen Laufbahn werden solle. Auf der Grundlage dieser Erkenntnisse und angesichts der engen Verbindung zwischen der Thematik Arbeitskräftemobilität und einer Reihe laufender Strategiedebatten, wie zum Beispiel der Debatten über Flexicurity, lebenslanges Lernen, Mehrsprachigkeit und demografischen Wandel, legt die Kommission mit dieser Mitteilung einen

Aktionsplan für berufliche Mobilität für 2007-2010

vor.

Mit dem Aktionsplan werden folgende Ziele verfolgt:

• Verbesserung der bestehenden Rechtsvorschriften und Verwaltungsverfahren auf dem Gebiet der Arbeitskräftemobilität;

• Gewährleistung einer strategischen Unterstützung der Mobilität durch staatliche Stellen auf
allen Ebenen;

• Ausbau von EURES als des zentralen Instruments zur Förderung der Mobilität der Arbeitnehmer und ihrer Familienangehörigen;

• Sensibilisierung der breiten Öffentlichkeit für die Möglichkeiten und Vorteile der Mobilität.
Die Arbeitsmarktmobilität, also Mobilität hinsichtlich der Arbeitsplätze oder der Mitgliedstaaten bzw. der Regionen, gehört zu den wesentlichen Zielsetzungen von Lissabon.

Sie macht einen wesentlichen Teil der Reaktion Europas auf den demografischen Wandel und die Globalisierung aus.

In dieser Mitteilung handelt es sich darum, eine stärker integrierte Vorgehensweise bei der Mobilität der Arbeitnehmer zu empfehlen, sowohl um Arbeitsplätze zu schaffen, als auch, um die einzelnen Menschen bei ihrer persönlichen Entwicklung zu unterstützen.

Die Mitteilung soll daran erinnern, dass EU-Bürger ein Grundrecht auf Freizügigkeit im EWR zwecks Arbeitsaufnahme besitzen, und die relevanten Akteure werden angehalten, sicherzustellen, dass die Menschen sich dieses Rechts bewusst sind und es unter angemessenen Bedingungen ausüben können.

Will man Entscheidungen für die Mobilität und die Hindernisse, mit denen die einzelnen Menschen konfrontiert sind, besser verstehen, muss die Kommission auch unbedingt ihr Faktenwissen über die Mobilität erweitern, was die Erhebung von Daten einschließt.
Besondere Aufmerksamkeit wird die Kommission ebenfalls der Mobilität auf dem Arbeitsmarkt widmen, um ihrem Engagement und ihren Verpflichtungen aus den Beitrittsverträgen von 2003 und 2005 gerecht zu werden.

Der freie Personenverkehr zählt zu den vom Gemeinschaftsrecht garantierten Grundfreiheiten.

EU-Bürger können sich in einen anderen Mitgliedstaat begeben, um dort zu arbeiten oder zu studieren, Dienstleistungen zu erbringen oder zu empfangen, ein Unternehmen zu gründen, um dort ihr Rentenalter zu verbringen oder, wenn sie nicht erwerbstätig sind, ganz einfach zu leben.

Die Gemeinschaftsbestimmungen über die Freizügigkeit der Arbeitnehmer Die Freizügigkeit der Arbeitnehmer gilt seit der Gründung der Europäischen Gemeinschaft im Jahr 1957.

Sie ist in Artikel 39 EG-Vertrag verankert und wurde durch sekundärrechtliche Vorschriften weiterentwickelt; dazu gehören insbesondere:

• Verordnung (EWG) Nr. 1612/68 (1),

• Richtlinie 2004/38/EG (2). Mit dieser Richtlinie, die Ausdruck der mit der Unionsbürgerschaft verbundenen Rechte ist, wurde das bis dahin geltende Regelwerk über die Freizügigkeit von Personen, einschließlich Arbeitnehmern, konsolidiert und überarbeitet. Die Richtlinie trat am 30. April 2006 in Kraft.

Darüber hinaus gibt es weitere Gemeinschaftsbestimmungen, die wichtige Fragen für Wanderarbeitnehmer regeln, wie zum Beispiel die Anerkennung von Qualifikationen und Abschlüssen sowie von Sozialversicherungsansprüchen.

Dem Europäischen Gerichtshof kommt bei der Auslegung und Weiterentwicklung des Konzepts und der Auswirkungen dieser Grundfreiheit eine zentrale Rolle zu.

Gelten die Bestimmungen über die Freizügigkeit von Arbeitnehmern auch für mich?
Bin ich ein Arbeitnehmer im Sinne des Artikels 39 EG-Vertrag?

Die Gemeinschaftsbestimmungen über die Freizügigkeit von Arbeitnehmern gelten für Wanderarbeitnehmer, d. h. auch für Sie, wenn Sie die Staatsangehörigkeit eines der Mitgliedstaaten der Europäischen Union oder des Europäischen Wirtschaftsraums besitzen und aus Ihrem Herkunftsland in einen anderen Mitgliedstaat (den Aufnahmemitgliedstaat) ziehen, um dort zu arbeiten. Des Weiteren finden diese Bestimmungen auch dann Anwendung, wenn Sie in Ihr Herkunftsland zurückkehren, nachdem Sie von Ihrem Recht auf Freizügigkeit Gebrauch gemacht haben. Die Bestimmungen sind hingegen für Sie nicht relevant, wenn Sie dieses Recht niemals in Anspruch genommen haben. In der Rechtsprechung des Europäischen Gerichtshofs wird ein Arbeitnehmer definiert als eine Person, die erstens eine echte und tatsächliche Berufstätigkeit, zweitens unter Anleitung einer anderen Person und drittens gegen Bezahlung ausübt. Diese Definition ist sehr breit angelegt und erfasst beispielsweise jemanden, der zehn Stunden pro Woche arbeitet, Auszubildende oder auch Personen, deren Lohn unter dem im Aufnahmeland festgelegten Existenzminimum oder Mindestlohn liegt. Auch Beamte und Angestellte im öffentlichen Dienst gelten, ebenso wie Profisportler/innen, als Arbeitnehmer. Gehören Sie dagegen zur Gruppe der Selbständigen, Studierenden, Rentner/ innen oder Nichterwerbstätigen, gelten für Sie andere Gemeinschaftsvorschriften.

Welche Rechte beinhaltet die Freizügigkeit von Arbeitnehmern?

Grundsätzlich ergibt sich aus der Freizügigkeit von Arbeitnehmern für Sie das Recht,

• sich in einem anderen Mitgliedstaat eine Arbeit zu suchen;
• in einem anderen Mitgliedstaat zu arbeiten;
• dort für die Dauer Ihrer Beschäftigung zu wohnen;
• von Ihren Familienangehörigen begleitet zu werden;
• in dem Mitgliedstaat, in dem Sie gearbeitet haben, auf Dauer zu bleiben;
• mit den Staatsangehörigen des Aufnahmemitgliedstaates gleichbehandelt zu werden, was den Zugang zur Beschäftigung, die Arbeitsbedingungen betrifft.

In welchen Ländern kann ich mich
auf die Bestimmungen
über die Freizügigkeit von Arbeitnehmern berufen?

Auf die Gemeinschaftsbestimmungen über die Freizügigkeit von Arbeitnehmern können Sie sich in allen 25 Mitgliedstaaten der Europäischen Union berufen.

Dabei handelt es sich um folgende Länder:

Österreich Griechenland Polen* Belgien Ungarn* Portugal Zypern Irland Slowakei* Tschechische Republik* Italien Slowenien* Dänemark Lettland* Spanien Estland* Litauen* Schweden Frankreich Luxemburg Vereinigtes Königreich Finnland Malta Deutschland Niederlande

Gewährleistet ist die Freizügigkeit von Arbeitnehmern generell auch in den Ländern des Europäischen Wirtschaftsraums, d. h. Island, Liechtenstein und Norwegen.

Alle anderen Staaten werden als „Drittländer“ bezeichnet.

Gemäß den Übergangsregelungen im Beitrittsvertrag gelten für acht der zehn Mitgliedstaaten, die der Europäischen Union am 1. Mai 2004 beigetreten sind, bestimmte Beschränkungen beim Zugang zum Arbeitsmarkt (mit „*“ gekennzeichnete Länder).

MINDENNEK ELLENÉRE MA IS MUNKANÉLKÜLI VAGYOK. PEDIG A SZOCIÁLIS EURÓPA MÁST JELENT, MINT AHOGY AZT Dr. ALFRED GUSENBAUER AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG KANCELLÁRJA IS , A Herbert-Batliner-Europapreis ÁTVÉTELEKOR MONDTA:

„Die EU muss in Zeiten rasanter globaler Veränderungen auch Halt und Sicherheit bieten. Ein soziales Europa muss die Gewissheit geben, dass niemand mit den Risiken unserer Zeit alleingelassen wird.“
„Az Európai Uniónak a gyors globális változások időszakában tartást és biztonságot kell adnia. Egy szociális Európa számára kötelesség annak tudatosítása, hogy senki sem lesz korunk kockázataival szemben egyedül, magára hagyva.“

KOVÁCS MIKLÓS
/Mosonmagyaróvár, 1956. szept. 17., Csonka Ilona/
9400 SOPRON
Frankenburg u. 2/B, III./3.
06-99/320-220
06-20/4853-460
scarbantiaman@freemail.hu